A 2024. évben május 24. és 25. napján rendezi meg Paks város napját az Önkormányzat. A szombati felvonulás a korábbi évekhez hasonlóan idén is időszakos útlezárással jár, ezúttal az Építők útja teljes hosszán, valamint a Kishegyi út Építők útja és Gesztenyés utca kereszteződés közötti szakaszán. Mivel a reggel 9 és 10 óra között zajló vonulás, illetve az ezt megelőző gyülekezés járataink által érintett területen történik, ezért az útlezárás a buszközlekedés útvonalaira is hatással lesz. A végállomások összeköttetését az alábbi terelt útvonalak használatával fogjuk biztosítani a rendezvény ideje alatt.
A korlátozással érintett 1 járatok:
- Dunakömlődről 8:15 órakor induló járat
- Dunakömlődről 8:45 órakor induló járat
- Dunakömlődről 9:15 órakor induló járat
A fenti járatok az alábbi, terelt útvonalon fognak közlekedni: … – Barátság útja – Kurcsatov utca – Kandó Kálmán utca – Gesztenyés utca (kimaradó megállók: Építők útja, Építők útja 35, Pollack Mihály utca)
A korlátozással érintett 2 járatok:
- Autóbusz-állomásról 8:30 órakor induló járat
- Gesztenyés utcából 9:05 órakor induló járat
- Gesztenyés utcából 10:05 órakor induló járat
A Gesztenyés utca felé tartó és lezárással érintett fenti járat az alábbi, terelt útvonalon fog közlekedni: … – Pál utca – Rákóczi utca – Dózsa György út – Kishegyi út – Barátság útja – Kurcsatov utca – Kandó Kálmán utca – Gesztenyés utca (kimaradó megállók: ESZI Sportcsarnok, Gyár utca, Móra Ferenc utca, Pollack Mihály utca)
A Gesztenyés utcából induló és a lezárással érintett fenti járatok az alábbi, terelt útvonalon fognak közlekedni: Gesztenyés utca – Kandó Kálmán utca – Kurcsatov utca – Barátság útja – Kishegyi út – Dózsa György út – Rákóczi utca – Pál utca – … (kimaradó megállók: Árnyas utca, Építők útja, Építők útja 35, Móra Ferenc utca, Gyár utca, ESZI Sportcsarnok)
A korlátozással érintett 3 járatok:
- Vegyesbolttól 9:15 órakor induló járat
- Gesztenyés utcából 9:50 órakor induló járat
A Gesztenyés utca felé tartó és lezárással érintett fenti járat az alábbi, terelt útvonalon fog közlekedni: … – Barátság útja – Kurcsatov utca – Kandó Kálmán utca – Gesztenyés utca (kimaradó megálló: Árnyas utca)
A Gesztenyés utcából induló és a lezárással érintett fenti járat az alábbi, terelt útvonalon fog közlekedni: Gesztenyés utca – Kandó Kálmán utca – Kurcsatov utca – Barátság útja – … (kimaradó megálló: Árnyas utca)
A felvonulás időszakán kívül a pénteki gyereknaphoz és a szombati város napjához kapcsolódó további városi programok alatt járataink zavartalanul fognak közlekedni a helyszínt biztosítók munkájának köszönhetően.
Utasainkat szombaton délelőtt örömmel várjuk a Paksi Közlekedési Kft. standjához, ahol a jelenleg tesztüzemet teljesítő BYD elektromos autóbusz és megtekinthető lesz.