Véget ér az E-MOB projekt első fázisa

2022. július 31. napjával véget ér az E-MOB első, tapasztalatcserére fókuszáló 1. fázisa. Ahogy azt korábbi cikkünkben is írtuk, ennek a három éves szakasznak a fő feladata a nemzetközi gyakorlatokról történő eszmecsere, kölcsönös tanulás, mely végül egy Akciótervben testesül meg, ami bemutatja, hogy ezeket a tapasztalatokat hogyan és miként javasoljuk a hazai támogatáspolitikai rendszerbe illeszteni. A Paksi Közlekedési Kft. által elkészített Akcióterv egy útmutató elkészítését tűzte ki célul, amely az új pályázók számára nyújt támpontot komplex fejlesztések és beruházások megalapozásához.

A projekt egy éves második fázisában az Akciótervben lefektetett ütemterv megvalósulását ellenőrizzük és támogatjuk, az év végéhez közeledve pedig egy zárótalálkozó során beszámolunk arról, hogy mit sikerült megvalósítani ezek közül a vállalások közül. A Paksi Közlekedési Kft. az útmutató első változatát már el is készítette és felkészülten várja a folytatást.