Beszámoló a hatodik Peer Review rendezvényről

A hatodik Peer Review rendezvény a koronavírus-járvány következtében továbbra is online formában valósult meg. Az esemény során a horvátországi Kapronca (Koprivnica) városának elektromobilitási projektjeivel ismerkedhettünk meg. A rendezvény 9 órakor kezdődött egy rövid bemutatkozással. Ezt követően a kis- és közepes méretű városok által megvalósítható e-mobilitási beavatkozások bemutatása következett, melynek előnyeit és hátrányait az Önkormányzat szemszögéből ismerhettük meg. Az esemény 12:15-kor fejeződött be.

Elsőként a város önkormányzata és a helyi energiaügynökség (Regional Energy Agency North) együttműködésében megvalósuló projekttel ismerkedhettünk meg. Egyenáramú elektromos töltőket telepítettek a közvilágítást biztosító lámpák oszlopaira azért, hogy a tömbházak lakói számára könnyen elérhető töltési lehetőséget biztosítsanak a meglevő infrastruktúra költséghatékony használatával.

Ezt követően a közforgalmú közlekedést érintő fejlesztéseket tekintettük át. A harmincezres város korábban tömegközlekedési szolgáltatás nem volt elérhető, ezért egyszerű és költséghatékony megoldást kerestek ennek a problémának a megoldására. 2 db használt kisbuszt vásároltak, melyekbe mintegy 200,000 EUR beruházással elektromos hajtásláncot építettek. Könnyen belátható, hogy a projekt inkább szolgál demonstrációs és tesztelési célokat, mint értelmezhető hosszú távú megoldásként, ennek ellenére az ötlet mindenképpen becsülendő.

A város a jelenlegi, szűkös műszaki és pénzügyi keretek mellett, együttműködve a helyben működő egyetemi és az energiaügynökségnél dolgozó szakemberekkel, legalább kis léptékű projektekkel, de sikeresen teremti meg a későbbi, nagyobb beruházásokhoz szükséges műszaki tapasztalatot, így pedig korlátozott, de jól használható tapasztalat birtokában vághatnak neki a további fejlesztéseknek.