E-MOB projektünk elsődleges célja a különböző európai országok képviselői közti tapasztalatcsere. A projektpartnerek – ahogy 2020 decemberében a Paksi Közlekedési Kft. is tette online rendezvényén – szervezett keretek között mutatják be saját tapasztalataikat az elektromos közlekedés, az elektromos hálózatok, a közlekedéssel kapcsolatos támogatások, jogszabályok, tervek vonatkozásában. Ezeket az ún. Jó Gyakorlatokat, illetve a helyi és országos érintetti kör bevonásával született további javaslatokat pedig egy Akcióterv formájában összegezzük. Ennek célja, hogy a hazai közlekedési támogatáspolitika legfőbb eszköze, az Integrált Közlekedésfejlesztési Operatív Program Plusz tekintetében fogalmazzon meg konkrét javaslatokat, amikkel a nemzetközi tapasztalatokat hazai környezetben is kamatoztatni lehet.
A partnerek által megosztott információk rendkívül sokszínűek voltak. A legtöbbek résztvevőnek elektromos buszok beszerzésével, üzemeltetésével, fenntartásával volt releváns tapasztalata, és majdnem ugyanekkora súllyal szerepeltek az elektromos hálózattal kapcsolatos összefüggések, a terhelések idő- és térbeli eloszlása, illetve a töltőinfrastruktúra megléte, fejlesztése, a hálózat kapacitás, ami már rögtön az elektromos autók arányának növekedését, ennek modellezését, tervezését is érintette. Az IKOP kapcsán természetesen az elektromos buszok, valamint az önkormányzati projektekben hasznosítható tapasztalatok voltak a legérdekesebbek, mivel annyi információ érkezett, ezért nem egy Jó Gyakorlat adaptációját javasoltuk az Irányító Hatóság számára, hanem vállaltuk, hogy elkészül egy projektfejlesztési útmutató, ami felsorolja, összegzi azokat a szempontokat, amelyek relevánsak lehetnek a nemzetközi tapasztalatok alapján egy új elektromos közlekedési pályázat, beruházás vonatkozásában.
Kiemelt figyelmet szenteltünk a különböző szakpolitikai eszközök közti szinergiák kihangsúlyozására is. Az elektromos közlekedés önmagában is egy sokszínű szakterület, ugyanakkor mélyebb összefüggések is meghúzódnak mind a megújuló energiaforrások, mind az okos hálózatok kapcsán, és amely területek fejlesztésére a jövőben is bőven fog forrás rendelkezésre állni. Mivel az elektromos járművek energiával való ellátása, valamint az energia tárolása kulcskérdés, ezért fontos szempont lehet, hogy egy közlekedési projekt tekintettel legyen, illetve maga is integráns része legyen egy nagyobb koncepciónak, ami mindezeket a szempontokat együttesen, egy rendszer részeként kezeli és a fejlesztési irányokat ennek megfelelően állapítja meg. Az útmutatónak így ezt is érintenie kell, és be kell mutatni a lehetséges kapcsolódási pontokat azért, hogy a jövő fejlesztései biztonságosan, hosszú távon tudjanak működni.